header4

Az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetsége ezúton hirdeti meg a hat alkalomból álló előadássorozatát a NEA-KK-15-SZ-1558 azonosítószámú, Az erzsébetvárosi civil szervezetek fejlesztése és közösségépítő képességük növelése elnevezésű projekt keretében, mely a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósulhat meg.

Az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetségének elsődleges célja, hogy a helyi civil szervezetek megfogalmazhassák, érvényesíthessék érdekeiket. Az előadások emiatt elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a civil szervezetek láthatóvá váljanak a helyi lakosság számára, működésük hatékonyabb és gördülékenyebb legyen, így a programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az előbb említett törekvések hosszútávon fenntarthatóak legyen.

Az előadások témái, időpontjai:

  1. 2015. november 30.(hétfő) - A pályázatírás alapjai
  2. 2015. december 14. (hétfő) – A projektmenedzsment alapjai
  3. 2016. január 12.(kedd) – Hogyan érinti a jog a civil szervezeteket 2016 elején?
  4. 2016. február 9. (kedd) – Pénzügyi és vállalkozási alapismeretek
  5. 2016. február 22. (hétfő) – Helyi téma/Civil Fórum a kerület vezetőinek részvételével
  6. 2016. március 7. (hétfő) – Beszámoló 2016

Az előadások minden alkalommal 17 órától 19 óráig tartanak, a képzések helyszínéül a K11 Kulturális és Művészeti Központ szolgál (1075 Budapest, Király utca 11.). A programok végén szerény fogadáson ismerkedhetnek egymással a résztvevők.

Az előadások ingyenesek, de kérem, előzetesen jelezzék részvételi szándékukat az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!